Ezt most kivételesen meg is válaszolom:
bár senki nem gondolná rólam, de nem minden nap jut eszembe valami csodásan izgalmas kérdés, amit megosztanék a világgal (nem mintha bárki olvasná, de nem is ezért írok...) és bár a blog neve _napi_ kérdés, nem szeretnék bugyuta posztokat írni csak azért, hogy legyen kint új cucc.
Ezért nincs minden nap poszt.
Itt főleg az internetre gondolok. Tudom, hogy vannak komoly médiatudománnyal foglalkozó tudósok, akik sokkal komolyabban kutatják ezt a témát, de bennem is felmerült a kérdés.
Úgy érzem, hogy valamikor az elmúlt pár évben észrevétlenül bekövetkezett egy olyan fordulat, ami alapvetően változtatta meg a nethez való hozzáállásunkat.
Ez most hétvégén jutott eszembe, amikor éppen utaztam egy fesztiválra, amit gyönyörű környezetben, csodás koncertekkel rendeztek meg, és nekem többször is eszembe jutott, hogy most vajon mi történhet éppen a facebookon. Ez a gondolat eléggé megrémített, mert ha ez általános jelenség (és szerintem az) akkor már tényleg inkább használ minket a net, mint mi azt.
A világ legnagyobb webes cégei abból élnek, hogy mi reklámokra kattintunk. Márpedig egy átlagos felhasználó elég ritkán teszi ezt meg. Tehát a legjobb megoldás számukra az, ha minél több időre szögezik a felhasználót a gép elé, ilyen-olyan indokkal. Persze ez csak az érem egyik oldala, hiszen kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a cserébe nyújtott szolgáltatások (keresés, social networking, stb) valóban hasznosak.
A kérdés az, hogy ezen szolgáltatások pozitív hozadékai a hangsúlyosabbak, vagy az ezek által "elvesztegetett" idő, amit rájuk szánunk.
Vagyis: a média használ minket, vagy mi a médiát?
Legkésőbb középiskola után elhatározod, hogy mit szeretnél csinálni az életben. Aztán lassan felnősz, és esetleg rájössz, hogy tévedtél. Ilyenkor lesz egy szakmád, amivel nem vagy elégedett, sokkal szíveseben csinálnál mást, de nem feltétlenül tudod, hogy mi az.
Azt hiszem, hogy ez elég általános jelenség, és nem csak én vagyok így vele. Vajon van-e olyan pont, amikor már nincs visszaút, és ahogy döntöttél, úgy éled le az életed (ebben persze benne van az, hogy boldogan élsz, amíg meg nem halsz)
Szerintem a fontos kérdés, hogy van-e olyan pont, ahonnan már nem tusz visszafordulni, vagy bármikor kezdhetsz előlről mindent.
Meddig érsz rá dönteni?
Ha nem éppen kreatív az a munka, amit csinálsz, nincs rá igazán szükséged, és ez az emberek többségére igaz.
Társadalmi szituációkban hasznos lehet, de ez kb kimerül abban, hogy könnyen tudsz ötletet mondani arra, hogy hol vacsorázzunk, meg jó vicceket tudsz kitalálni.
Talán a legnagyobb jelentősége a művészetekben lehet, de a kreativitás nem feltétlenül jár együtt tehetséggel, illetve ha mégis, nagy százalékban az emberek mégsem használják ki lustaság/érdektelenség/motiválatlanság miatt. A fennmaradó keveseknél persze nagyon hasznos, de szerintem a kreativitás általánosabb tulajdonság, itt pedig már egy szűk rétegről van szó.
Mégis, enélkül még a kereket sem találtuk volna fel, nem hogy a felfújható guminőt, vagy az eperdzsemet... :)
Tehát társadalmi szinten, hosszú távon elengedhetetlen a fejlődéshez, de egy ember életében tulajdonképpen lényegtelen, hogy mennyire kreatív.
Ha ilyen kettős mércét állítunk, akkor vajon mennyit is ér a kreativitás?
Nem az ijedtségre gondolok, az hasznos. Ha valaki egy véres baltával rohan feléd, akkor meg kell, hogy ijedj, különben nem éled túl. Ez tehát hasznos.
De mi a helyzet azzal a félelemmel, amikor egy döntés egyik lehetséges kimenetelétől félünk?
Néha lehet racionálisan mérlegelni, hogy egy döntés esetleges pozitív, vagy negatív kimenetének hasznosságát érzi nagyobbnak az ember, ez alapján pedig tud dönteni.
Na ez az, ami elméletben nagyon jól hangzik, de a gyakorlatban nem lehet használni, az egyetlen esélyed, ha döntesz, lépsz, cselekszel, aztán meglátod hogy mi lesz, ha jó, nevetsz, ha nem, sírsz.
Akkor viszont miért éri meg egyáltalán félnünk?
